METU művészeti projektek - Bálint, Média Design MA és Vera, Tervezőgrafika MA  

A METU művészeti képzésein diákjaink, azaz alkotóink tanulmányaik alatt számos egyéni és csoportos projekten dolgoznak és valósítanak meg. De hogyan is zajlik ez a folyamat a valóságban?  

Nyerj betekintést a METU művészeti képzésein készült projektek megszületésébe és megvalósításába Bálint és Vera, Média Design MA és Tervezőgrafika MA szakos diákjaink szemszögéből! 

 

Művészeti projektek hallgatói szemmel: előszó Bálinttól és Verától 

  

Művészeti hallgatóként mindannyian keressük, miképp lehetnénk mások, hogyan tudnánk kitűnni. Folyamatosan kísérletezgetünk, kutatjuk önmagunkat. A METU-n erre bátorítanak oktatóink is. 

 

Folyton feltesszük magunknak a kérdést, mi az, amiben lehetek eltérő, ki vagyok én? Hogyan készülnek az egyetemi projektjeim? Nos, ezt nehéz megválaszolni. Egy projekt lehet teljesen más, mint szimultán egy másik. 

Mesélhetnénk arról, milyen az, amikor a közös munka során új technikákat sajátítunk el, de ennél talán még érdekesebb az a folyamat, amikor ezeket arra használjuk, hogy elmondhassunk egy történetet - úgy, ahogy, azt mi szeretnénk.  Az eszközöket, amiket megismerünk, később arra használjuk, hogy saját hangunkat hallassuk. 

A világ körülöttünk ugyanaz, mégis más módon éljük meg, máshogy gondolkodunk róla. Ez mindenkinek a személyes tapasztalásaival alakul ki. 

Milyen az, amikor valakinek az elvesztését nehezen tudjuk feldolgozni? Milyen az, amikor a szüleinkkel való kapcsolatunk még a felnőtt korunkat is elkíséri? Van, aki könnyen túllendül rajta, van, aki hosszú ideig nem tud továbblépni. 

Személyes témát választani projektnek soha nem egyszerű feladat. Nem csak arra kell gondolnunk, hogy vajon mi lesz, ha ennyire megnyitjuk a falakat, de arra is, hogy milyen hatással lesznek ránk a visszajelzések, vagy hogy a folyamat alatt milyen nehézségekkel kell megküzdenünk.  

Már a téma felvázolását is félve tesszük meg a tanárok felé. Lehet, hogy ez túl személyes? Lehet, hogy ez nem fér bele abba a keretbe, amiben a szakma mozog? Felkészülsz rá, hogy meg kell védened, hogy miért akarod mégis ezt. Tudod, hogy ezt itt és most kell megtenned, most kell vele foglalkoznod, mert lelkileg is megérett rá az idő, és ha ezt végig csináltad, akkor a következő projektre, vagy az egyetemen kívüli életre már enélkül a teher nélkül mehetsz tovább, és sokkal felszabadultabb leszel. Tudod, hogy ez a projekt az utolsó lehetőséged, hogy biztonságos keretek között foglalkozz ezzel. A bennünk lévő sérelmeket olyan mélységben dolgozhatjuk fel, ahogy azt más formában nem tudnánk. Ennek felépítése egy ritka rétegelt folyamatként tud megmutatkozni. 

Mi az az aspektus, ami igazán egy megragadható gondolat, mi az, ami egyedivé teszi a te történetedet, hogyan lehet ezt a legjobban megmutatni? Gyűjtés, utánajárás, segítők, eszközök. Minden összeáll, hogy nekiállhass, lelkes vagy. 

A téma sajátosságának köszönhetően a legőszintébb gondolatokat látják tőlünk a nézők, és egy ritka intim élmény részesei lehetnek. 

Ott állsz a tanárok előtt, miután bemutattad a témát, és várod a kérdéseket. De nincsenek kérdések. Elégedetten bólogatnak - igen, ez vagy Te. Mindvégig ez volt a céljuk: hogy megtaláld önmagad, a saját hangod. 

Hosszú és kemény munka, nem csak fizikailag, de lelkileg is. Beleteszed az utolsó ujjlenyomatot, és hátra dőlsz. Igen, ezt akartad kihozni magadból. Várod a visszajelzéseket, de hosszú másodpercekig csönd van. Nem csak szakmailag alkottál kiemelkedőt, annál sokkal többet adtál. Nem csak egy végeredményt, de magadat is. Érzed, hogy azt, ami addig nem hagyott nyugodni, abban a pillanatban leraktad. 

 

Raszter - Berkes Bálint, METU Média Design MA

 

 

A kettőnk felvezetése után úgy érzem, időszerű mesélnem a saját projektemről, és arról, miképp tud kapcsolódni a Raszter című munkám a témához. 

A nosztalgia egy kétélű kard: képesek vagyunk az idő rostáján keresztül másképp emlékezni dolgokra, mint ahogy az a valóságban megtörtént. Szentimentális polgártársaink és jómagam képesek vagyunk arra, hogy adott pillanatokban olyan megtörtént dolgok után vágyódjunk, amiben emlékeink szerint boldogabbak voltunk. Lehet ez személytől kezdve, munkán, iskolán vagy akár helyszínen át bármi. Ez a fajta emlék képes minket kísérteni és követni minket, akár egy szellem. Jómagam is ebbe a csapdába estem bele, és évekig benne is ragadtam. Tudtam, nincs értelme az emlék után vágyódni, hisz nem érezném jobban magam, ha újra átélném. 

Ez a fajta kettős abszurditás adta munkámhoz az alapötletet. Eredetileg diplomamunkának szántam, ám a világ alakulása miatt kénytelen voltam elrakni a gondolatot későbbre. Egy jó barátom, Szűcs Levente, és egy véletlen találkozás kellett hozzá, hogy levegyem a polcról és leporoljam. Két év távlatából, új impulzusokkal a hátam mögött más értelmezést nyert a történetem. Kicsit bizonytalan voltam, hogy megállja-e a helyét, és nem csak egy melankolikus, öncélú segélykiáltás az egész. De Levente nem csak jó barátom, hanem legnagyobb kritikusom is - épp ezért tudtam, ha neki tetszik a gondolat, akkor van létalapja a világban. Mondanom se kell, tetszett neki az ötlet, így hát elkezdtük csiszolni, amíg el nem nyerte mostani formáját.  

Az olvasót nem engedem be teljesen a színfalak mögé, de egy dolgot bizton állíthatok: a történetünkben mindenki magára fog találni, még ha nem is elsőre. 

 

Érdekes dolog az időzítés. Ha nem vállaltam volna el a METU nagyköveti posztot, sose találkozom Vilcsek Rékával, és nem láttam volna meg benne azt a lányt, aki megmutatta: ”Nem vagy egyedül. Mindenki egyedül van.”  

Édesapámnak üzenem - Kovács Vera, METU Tervezőgrafika MA

 

  

Nagyon hosszú ideig elkísért, hogy nem volt jó a kapcsolatom édesapámmal. Szorongásokat okozott, és a kreativitásomra is hatással volt. Az egyetemen kezdtem el érezni, hogy nem jó, hogy ezt magammal hurcolgatom, mert csak hátráltat. 

Nem volt könnyű döntés, de tudtam, hogy ha szeretnék egy igazán jó diplomamunkát, akkor ezt a témát kell feldolgoznom. Rengeteg hasonló emberrel találkoztam, akiknek ilyen meghatározó élményei voltak. Szerettem volna példa lenni számukra, hogy van ilyen módja is a továbblépésnek.  

Előszedni a régi képeket, újranézni őket, kiválogatni, hogy mi az, amit használni tudsz majd belőle, és mi az, amit nem. Furcsa folyamat ez - nem úgy van előtted, mint fájdalmas emlék, hanem mint egy feladat, amit a tőled telhető legmagasabb színvonalon akarsz teljesíteni.
 

Minden pillanatát imádtam: ahogy kitaláltam a szimbólumokat, a technikai megoldásokat, a kísérletezéseket. Sok minden csak akkor alakult ki, amikor már a benne voltam, és ha született egy jobb megoldás, akár elölről kezdtem az egészet.  Közben nem csak magammal lettem tisztában, de abba is belegondolhattam, hogy vajon édesapám miért volt olyan, amilyen.  

Egy idő után azt vettem észre, hogy a rossz emlékek széppé alakulnak, mert a folyamatot, az eredményt annyira szerettem, hogy már nem tudtam a múltra rosszként tekinteni. Ez segített, hogy egy olyan munkát tegyek le az asztalra, amivel elégedett vagyok.  

Nem tudok elég hálás lenni, hogy az oktatóim, mindenekelőtt a témavezetőm, Tóth Andrej elkísértek ezen az úton, és nem kellett egyedül végig csinálnom. Jó volt hallani, hogy a diplomamunkám hatására ők is átértékelték a kapcsolatukat a szüleikkel, vagy önmagukat szülőként. 

Te is szeretnél hasonló egyetemi élményekben részesülni?  

Ismerd meg a METU művészeti képzéseit! 

2022. 04. 14.